Helytörténet

Áttekintés a kőkortól a vaskorig: újkőkori telepek a Bükkös-pataknál, bronzkori urnasírok és a kelta eraviszkuszok megjelenése Szentendrén.

A késő rézkori badeni (péceli) kultúra európai hírű, i.e. 3600-2700 körüli agyag kocsimodellje és a kontinens legnagyobb rézkori temetője.

Kora bronzkori harcos népesség Stonehenge-től a Duna-partig: világviszonylatban is egyedülálló, 1070 síros budakalászi temető, bronz alabárdok és napkultusz.

Pannonia provincia meghódítása, a római civilizáció megérkezése és a dunai limes védelmi hálózatának (őrtornyok, Hunka-dombi kiserőd) kiépítése.

Ulcisia Castra római katonai táborának története: a 205×134 méteres kőtábor, a polgári település (*vicus*) és a helyőrségben szolgáló szíriai íjászok.

A kelta eraviszkusz bennszülöttek továbbélése, hagyományos női viselete (turbánfátyol, szárnyas fibulák), temetkezési szokásaik és kocsis ábrázolásaik.

Pannonia legnagyobb feltárt római kori birtokközpontja a Skanzen területén: 52 helyiséges luxusvilla padlófűtéssel, fürdővel és Trierből származó feliratos borkeverő edénnyel.

Szentendre legelső irodalmi emléke: egy 3. századi akrosztichonos latin költemény („LVPVS FECIT”), amely az élet mulandóságáról és élvezetéről tanít.

Kalandos leletmentés a castrum kapujánál: a katonai tábor egyik legszebb bronz kisplasztikájának előkerülése.

Hogyan határozzák meg a régészek a leletek korát? A díszes *terra sigillata* edények, mécsesek, ruhakapcsoló fibulák és császárpénzek titkai.

Bevezető áttekintés a Római Birodalom összeomlása után egymást váltó germán és keleti lovasnomád népek dunakanyari korszakáról.

Éltek-e hunok Szentendrén? Attila városa, a rejtélyes Sicambria krónikás hagyománya és a tárgyi leletek tudományos valósága.

A Pannóniában 510–568 között megtelepedő germán langobardok hazánkban feltárt legnagyobb temetője a szentendrei Írószergyár területén.

Az Avar Kaganátus emlékei (568–811): Dera-menti arany fejedelmi kincsleletek, nomád övek és a pompás vadászjelenetes budakalászi bronzkorsó.

László Gyula híres elmélete a griffes-indás késő avarok és a magyarok feltételezett rokonságáról, valamint a korszak szentendrei leleteiről.

„Apor népe” a Bükkös-patak (Apurig) partján: Árpád-kori szállásterület, 10. századi török-völgyi temető és a Taksony környékén feltárt ezüst tarsolylemez.

1009: Szent István veszprémi püspökséget megerősítő adománylevele, Szentendre legelső (közvetett) írásos említése az Apurig patak mentén.

1146: Fulco püspöki írnok pannonhalmi végrendelete, „Szentendre keresztlevele”, amelyben legelőször olvasható a település mai neve (*Sancti Andrea*).

11–15. századi városszerkezet, a Várdomb gótikus plébániatemploma, a középkori védőfal nyomai és egy különleges 15. századi pereckulacs.

A pilisszentkereszti ciszterci monostor, Gertrúd királyné gótikus síremléke, Villard de Honnecourt építőmester és az apátság szentendrei szőlőbirtokai.

A szentendrei és esztergomi látogatás talán azzal kapcsolatos, hogy a lengyeleket támogató Vitéz János jószágait egy szálig lefoglaltatta, hogy az érsek ne tudjon ellátmányt adni a lengyel hadnak.

A Buda, Visegrád és Esztergom háromszögében vívott 160 éves háborúskodás (1526–1686), a portyázások és a település elnéptelenedésének folyamata.

Oszmán közigazgatás a budai vilajetben: adóösszeírások (defterek), a lakosságot sújtó kettős és hármas adóztatás, valamint egy 1608-as szentendrei panaszlevél.

1684. július 10.: Lotaringiai Károly és Badeni Lajos győzelme Bekri Musztafa pasával szemben a város déli határában, amely megnyitotta az utat a török végleges kiűzése előtt.

Történelmi kitekintés a balkáni török hódításra és a rigómezei csatára, amely a szerb lakosság északi irányú meneküléséhez vezetett.

Az 1690-es Nagy Szerb Menekülés (*seoba*): Csarnojevics Arzén pátriárka érkezése, a bécsi kiváltságlevelek és Szent Lázár ereklyéjének elhozása.

Szentendre a Rákóczi-szabadságharc alatt: Bercsényi 1704-es békítő levele a szerbekhez, és a labanc-kuruc konfliktusok helyi hatásai.

A származási helyek szerint létrejött városnegyedek (*mahalák*) és a hét templom (Belgrád/Szaborna, Blagovestenszka, Preobrazsenszka stb.) felépítése és liturgikus tere.

Szerbek, dalmátok, szlovákok és svábok békés együttélése: Bél Mátyás 1737-es leírása a keleti hangulatú mezővárosról és a többnyelvű oktatásról.

Mindennapi élet a 18. századi virágkorban: fűszerek (sáfrány, gyömbér), keleties csemegék, ruházkodás és az 1792-es szentendrei üzletfelmérés.

Kereskedők és szőlősgazdák: az 1698-as Szerb Privilégiális Kereskedő Társaság, a híres szentendrei aszú nemzetközi sikere és a dalmát céhláda.

A szerb kultúra fellegvára: Kiprian mester könyvmásoló műhelye, Venclović nyelvreformja, a Fő téri iskola (1794) és az 1812-es Preparandija tanítóképző.

Ráby Mátyás 1780-as évekbeli harca a városi magisztrátus visszaélései ellen: Jókai Mór romantikus regénye és a történettudomány kritikus megállapításai.

A virágkor lezárulása: az 1838-as nagy árvíz, tűzvészek, sáskajárás, valamint az 1880-as filoxéravész, amely tönkretette a helyi szőlőkultúrát.

Szentendrén a borkultúrának évszázados hagyománya volt. Az 1882-es filoxéra járvány kezdetéig Szentendre és környéke külföldön és belföldön is híres volt kiváló minőségű borairól: a rác ürmös és a kadarka hosszú ideig volt a város büszkesége. A múltat a máig fennmaradt utcanevek – Borpince utca, Dézsma utca, Kapás-köz, Szőlőhegy utca, Kadarka utca – is őrzik.

A XIX. század első felében is – az előző évtizedekhez hasonlóan – hatalmas árvízek és tűzvészek dúltak a városban, elpusztítva sok polgár minden vagyonát. A legnagyobb árvíz – ami egyébként országos méretű csapás volt – 1838. március 13-án öntötte el a város alacsonyabban fekvő részeit. Százhetvenhét ház dőlt össze. A Péter Pál és a Kör utca egy-egy házának falán még ma is jelzi a korabeli tábla a víz legmagasabb szintjét. „Die Wasser hohe den 14 marz, 1838” felirattal.

Szentendre a szabadságharc alatt: Jakov Ignjatovics találkozása Petőfivel, Perczel Mór bujdosása és a városban letelepedett honvédtisztek (Petzelt József) emlékezete.

Dumtsa Jenő kora (1872–1903): az első polgármester munkássága, mocsarak lecsapolása, az egres (piszke) meghonosítása, a HÉV elindítása (1888) és alapítványai.

„Utolsó tanulmányi évemet töltöttem az 1926-os évben az országos Képzőművészeti Főiskolán Réti István festőművész-tanár osztályán … Egy nap reggel azon tankodtunk, hogy most a főiskola után hol tudnánk nyáron szép természeti környezetben olyan helyet találni, ahol továbbra is együtt tudnánk dolgozni. Ekkor érkezett közénk Paizs-Goebel Jenő barátunk … Elmondtuk neki, hogy nyári tartózkodásunkról tanakodtunk. Jenő barátunk ezután elmesélte, hogy bátyja előző nap Szentendrén járt. Bátyja, dr. Paizs (Goebel) Ödön az Est Lapoknál volt szerkesztő-újságíró.”

Ahogyan a török előrenyomult a Balkánon, úgy kezdett egyre több balkáni főúr és főpap népével együtt észak felé húzódni. Azt remélték, hogy Magyarországot már nem tudják elfoglalni a törökök. Egyes források szerint bolgárok, majd dalmátok már a XV. században megjelentek Szentendrén is. Az utolsó, a legnagyobb menekültcsoport – mintegy hatezren – már a török uralom után, 1690-ben érkezett a romos, szinte lakatlan városba. Vezetőjük III. Arsenije Carnojevics pátriárka volt.

Az első világháború helyi hátországa: a hadba vonulás feszültségei a szerb lakosság körében, a Templomdombi hadikórház és a 105 szentendrei hősi halott.

1918 ősze Szentendrén: a fővárosi összeköttetés leállása, a leszerelő géppuskások tüntetése és az új nemzeti tanács megalakulása.

Az 1919-es proletárdiktatúra intézkedései, a helyi ellenállás és dr. Kucsera Ferenc káplán vértanúsága, aki életét adta egy nyolcgyermekes családapáért.

„Előadásomban a Budai Szerb Ortodox Püspökség szentendrei központját, templomait és a fenntartásában működött felekezeti iskolát érintő egyházpolitikai intézkedéseket mutatom be a Tanácsköztársaság idején, különös tekintettel a központi rendeletek és a helyi szinten megvalósult gyakorlat közötti eltérés vizsgálatára. A Tanácsköztársaság, korabeli szóhasználatban sematikusan „egyházügyi likvidációnak” nevezett egyházpolitikája alapvetően két, egymással összefüggő célt kívánt elérni. Egyfelől az állam és egyház szétválasztását jelentő szeparációt, másfelől az egyházi javak köztulajdonba-vételét jelentő szekularizációt. A proletárdiktatúra Szentendrén, 1919. március 22-én történt kikiáltását követően vette kezdetét. A helyi munkástanács, a tanügyi megbízott irányításával végrehajtotta az egyházi fenntartású oktatási intézmények államosítását, megszüntette azok felekezeti jellegét, összevonta és egységesítette azok működését. Ezt követte egyházak ingó- és ingatlan vagyonának köztulajdonba vétele.” (Magyar Endre Lénárd)

„Perjessy Sándor 1918 novemberében lett Szentendre város helyettes rendőrkapitánya. A Tanácsköztársaság idején a legtöbb kényszerintézkedés végrehajtása a jórészt volt rendőrökből álló vörösőrség feladata volt, amelynek Perjessy volt az egyik parancsnoka. Ezt követően a bukott rendszer helyi prominensei ellen indított monstre-per egyik fő vádlottja lett. Az ellene lefolytatott eljárás legfontosabb kérdése Perjessy vörösőr parancsnoki szerepének megítélése volt, különös tekintettel az 1919 június végén lezajlott ellenforradalom leverésére kiküldött terrorcsapattal való együttműködésére. A Pestvidéki Királyi Törvényszék 1921 május 3-n kimondott, jogerős büntetőítélet három év szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésként hat évre felfüggesztette politikai jogainak gyakorlását és elrendelte a volt rendőrtiszt hivatalvesztését. A Horthy-rendszer bukása után Perjessy özvegyének sikerült elérnie férje rehabilitálását, amelynek nyomán 1958-tól 1991-ig egy szentendrei utca Perjessy Sándor nevét viselte” (Magyar Endre Lénárd)

*Szájról-szájra* helyi szemtanúk visszaemlékezéseiből: a német megszállás, a szentendrei zsidóság deportálása, bombázások, szovjet bevonulás és a málenkij robot.

Másfél órás történelmi séta: események a Városházánál, kommunista könyvek elégetése a Fő téren, fegyverszerzés a laktanyánál és Tóth Lajos halálos lövése.